Vélemény: Állatóvoda

Egy társadalom fejlettségét azon lehet lemérni, ahogyan az állatokhoz viszonyul, mondotta Mahatma Gandhi. Hát, akkor nekünk van hová fejlődnünk… Hiába vagyunk hagyományosan mezőgazdasági ország, az állatvédelem gyerekcipőben jár, az állatkínzók sorra megússzák a büntetést, az erdőkben nyugodtan lehet idomított pitbullokkal „vadászni”, egy miniszterünk egyensen háziasított szarvasokra lövöldöz orvvadászként, és persze ide jár Nyugat-Európa szemete is rabsickodni, védett madarakat ezerszám lelövöldözni, jó pénzért drága éttermeknek eladni. Nem sokkal vagyunk előrébb Gandhi tanácsának megfontolásában, mint a hetvenes-nyolcvanas években.

Hozhatunk persze akármilyen törvényt, kioszthatunk akárhány éveket, ha generációk nőnek fel úgy, hogy fogalmuk sincs, milyen egy állat, hogyan viselkedik, hogyan éli életét. Hogyan jön oda a kisborjú kíváncsian az emberhez, hogyan szaglássza a macska a látogató lábát, hogyan terelgeti a kacsamama a kicsinyeit. A gyerekeknek, főleg a nagyvárosiaknak, állat és gép között nem sok a különbség, ez is mozog, az is, ennyi.

Ez pedig nemcsak a család aktuálisan befogadott, majd megunva utcára dobott kiskutyájának kellemetlen: az így felnőtt gyerekek később sem lesznek képesek egészséges emberi kapcsolatok kialakítására, más emberek megbecsülésére, hűségre, barátságra, ép család fenntartására. És most ne is említsük a társadalmi nyomástól megzakkant debil gyerekeket, akik már kiskorukban állatok kínzására vetemednek: belőlük lesznek később a perverzek, a sorozatgyilkosok, mint azt a kriminológia már évtizedek óta bebizonyította, mifelénk azonban még mindig úgy gondolják, elég nekik egy ejnye-bejnye, esetleg napi kétszer egy Frontin.

Természetesen nem kell minden gyermekből profi agrármérnököt pofozni tizennégyéves korára. A magyar közoktatás persze ezt tenné, ha hirtelen változás történne, mint ahogy szegény Kodály Zoltán kedves módszeréből is generációk gyomrát görcsbe rántó terroreszközt faragtak a pedagógia nevében. Tessék egyszer benézni például egy svéd iskolába. Szinte mindenhol van valamilyen állat, legyen az macska, kutya, akár rénszarvas (csak Semjén Zsolt nehogy odalátogasson), vagy legalább egy aranyhörcsög, akit a gyerekek nézegethetnek, gondozhatják, megismerhetik. Nemcsak parancsra, vigyázzállásban és messziről nézhetik, feltéve hogy teljesítették az aznapra előírt feladataikat, hanem bármikor odamehetnek, megfigyelhetik, játszhatnak vele – persze ott sem kontroll nélkül, de azért mégsem rövid pórázon.

Az iskola állata, vagy állatai a közösség tagjai, nem pedig dekorációk, amit csak messziről szabad nézni. Minden gyerek úgy nő fel, hogy kétlábú pajtásai között van ott egy négylábú is, akinek megvannak a maga igényei, gondolatai, sajátos kommunikációja. Látják őt reggel, amikor iskolába mennek, ott van az ablak alatt, míg a matekóra eltelik, s látják azt is, ahogy az évek múlnak, hogyan növekszik, korosodik az állat. Ezzel az élménnyel indulnak el aztán az életbe. Ezért olyan szép a skandináv erdő, ezért nincsenek ott embertelen állatmenhelyek, utcára kidobott kutyák, éheztetett, megkínzott lovak. Ha mégis vannak, az súlyos bűncselekmény, nem pedig enyhe kihágás, az elkövetőt pedig potenciális bűnöző elmebetegként kezelik a továbbiakban.

Nálunk mikor lesz ilyen? Talán ha a magukat erdőjáró Fekete Istvánnak kiadó Semjén Zsoltok végre eltakarodnak a közéletből. Bár ez is csak kezdetnek lenne elég.

Mit gondolsz a cikkünk tartalmával kapcsolatban?

Kérünk szavazz az alábbi lehetőségek egyikére, hogy még jobb cikkeket készíthessünk Neked!

Alapvetően egyetértek
Részben egyetértek
Nem értek egyet

Tetszett a cikk? Kérjük, értékeld!

5/5 2 értékelés
2 értékelésX
Very bad! Dehogy is! Középszerű Egyet értek! Nagyszerű!
0% 0% 0% 0% 100%
2018-04-03T09:32:32+00:00