Új kedvenc: vásárolj vagy fogadj örökbe?

Amikor úgy döntünk, egy háziállattal bővítenénk a családot, akkor az első kérdések között merül fel, hogy a vásárolás vagy örökbefogadás mellett tegyük-e le a voksunkat. Mindkettő mellett különböző érvek szólnak, melyek segítenek döntést hozni.

A menhely nem az ápolatlan állatok gyűjtőhelye

Mielőtt ellátogatsz a legközelebbi állatkereskedésbe, nézd meg, van-e a közeledben menhely. Itt nagyon sok kisállat vár szerető gazdira, és közülük sem mindenkinek jut elég hely. Vagyis, ha innen viszed haza új kedvenced, akkor nemcsak az ő életét mented meg biztosan, hanem egy másik állatét is, aki így helyet kap valamelyik túlzsúfolt menhelyen.

Tévedés azt gondolni, hogy itt egészségtelen, ápolatlan állatokkal találkozol. Az egészséges, aranyos kedvencek ugyanis általában a gazdák hanyagsága vagy megváltozott életkörülménye miatt jutnak ide. Van olyan család, ahonnan egy költözés, válás miatt kerül utcára a háziállat vagy azért, mert nem voltak felkészülve a gondozására, eltartására.

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül az anyagi oldalt sem. Persze nem ez az első szempont, amit számításba veszünk, de a mérlegelés során azért felmerül bennünk. Az innen hazavitt kedvencek ráadásul már kiskorukban túlvannak néhány nehézségen, valamint betegségen, sőt a táplálkozás tekintetében sem annyira válogatósak.

Amikor egy menhelyről viszel haza egy állatot, akkor nagyon hálás lesz, ezért biztosan kötődni fog hozzád. Az érme másik oldala, hogy jó érzéssel fog eltölteni, mert így biztosan megmentettél egy életet.

Nem mindegy, honnan vásárolsz

Ha a vásárlás vonzóbb alternatíva, akkor a tenyésztők vagy a szaporítók között kell választanunk. A kettő közötti szemmel látható különbség az ár, amely mögött fontosabb tényezők húzódnak meg.

A szaporítóknál általában folyamatosan, olcsón érhetők el a kölykök, méghozzá törzskönyv nélkül. A felelősségteljes tenyésztő nem ezt a mentalitást képviseli, az állat egészségét a pénz elé helyezi. Minden alomra készül, ami a megfelelő szülőpár kiválasztását, táplálást, oltásokkal való ellátását jelenti. A nagyfokú figyelem persze lecsapódik az árakban, de őket nem az anyagiak motiválják igazán.

Az állatot csak akkor engedik elvinni, ha készen áll rá, ami általában 8 hetes kort jelent. A kedvencek ezekről a helyekről törzskönyvvel, chipezve és féreghajtva, a szükséges oltásokkal foglalják el az új otthonukat, vagyis megfelelnek az állattartással kapcsolatos minimális követelményeknek. A tenyésztők nem szaporítják a menhelyre kerülő állatok számát, mert előjegyzést vesznek fel a kölykökre, így elkerülve a felesleges almokat.

Felelősséggel tartozol

Akár a vásárlás, akár az örökbefogadás mellett teszed le a voksod, mindenképpen gondolj arra, hogy ez egy hosszú távú, felelősséggel járó döntés. Ezzel a lépéssel beengedsz valakit az otthonodba, akiről gondoskodnod kell, e nélkül ugyanis nem marad életben.

Tartsd tehát szem előtt: nem egy játékról, hanem egy érző lényről van szó, gondolj arra, hogyan fogod táplálni, biztosítani a számára fontos, minőségi élethez szükséges feltételeket.

Tetszett a cikk? Kérjük, értékeld!

5/5 3 értékelés
3 értékelésX
Very bad! Dehogy is! Középszerű Egyet értek! Nagyszerű!
0% 0% 0% 0% 100%
2018-02-17T12:31:30+00:00